Tüntessük el az ikonokat az óra mellől!
Persze az is előfordulhat, hogy már annyi kis ikon csücsül az óra mellett, hogy egyszerűen idegesíti a felhasználót.
Ezek eltüntetésére nem nagyon van „hagyományos” mód - hacsak nem klikkelünk mindegyiken, és választjuk az „elrejtés” opciót, már amennyiben ezt a szóban forgó alkalmazás megengedi.
Szerencsére egy egyszerű regisztrációs kulccsal elérhetjük, hogy semmi más ne jelenjen meg az órán kívül – a tálca így jóval rendezettebb lesz, ráadásul egyetlen kattintással bármikor visszakapcsolhatjuk az apró ikonokat.
Nyissuk meg a
rendszerleíróadatbázis-szerkesztőt, azaz a
Registryt (Start/Futtatás/regedit), és navigáljunk
el a
HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Policies\Explorer
bejegyzéshez.
Itt alapesetben egy kulcsot találtunk a
„NoDriveTypeAutoRun” nevűt, nekünk azonban egy
másik kulcsra van szükségünk, konkrétan
a „NoTrayItemsDisplay” nevűre. Itt azonban nincsen ilyen.
Sebaj, készítsünk egyet! Kattintsunk a jobb
egérgombbal az üres jobb oldali ablakban, majd
válasszuk az „új/duplaszó”
lehetőséget.
A létrejött új duplaszót nevezzük át erre „NoTrayItemsDisplay” (idézőjelek nélkül természetesen). Kattintsunk jobb egérgombbal a most létrejött duplaszóra, válasszuk a „Módosítás”-t, és értéknek adjunk 1-et.
Ha most újraindítjuk a gépet (amit megtehetünk nagyon gyorsan, mindössze két kattintással, ezt az apró trükköt használva), az apró ikonok már el is tűntek az óra mellől.
Ha vissza akarjuk csalogatni őket, csak állítsuk a „NoTrayItemsDisplay” értékét 0-ra, és máris visszakerül valamennyi a helyére. A tipp XP és Vista esetében is működik