Így írhat CD-t a rendszerrel
Hiába nyitjuk meg a Start menüt, hiába
keresgélünk a Windows Asztalon, nem
találjuk a CD-író ikonját. Szó se
róla, jól elrejtették a redmondi fejlesztők! Hogy
hova is, arra kétféle válasz is adható,
attól függően, hogy adat CD-t vagy audio CD-t akarunk-e
írni.
Mindenekelőtt CD-t csak akkor fogunk tudni írni, ha
CD-író is van a komputerünkben. Lehet persze, hogy
ezt felesleges is volt megemlíteni, hiszen ma már nem is
kapni olyan PC-t, amelybe ne volna benne ez az eszköz.
Nézzük először a népszerűbb
tevékenységet, az audio CD írását.
Nyissuk meg a Windows Intézőt (ezt
kétféleképpen is elérhetjük: Windows
billentyű + E, vagy Minden program/kellékek/Windows
Intéző), majd válasszunk ki egy zenét.
Operációs rendszerünk felismerte, hogy
muzsikáról van szó, ami abból is
látszik, hogy balra felül megjelentette a zenei műveletek
ablakot, s itt egy Másolás zenei CD-re pont is
található. Kattintsunk rá, mire megnyílik a
Windows Media Player, s a bal oldali ablakába felkerült a
kiválasztott zeneszám. A Shift
billentyű használatával természetesen több
zeneszámot is kijelölhetünk egyszerre. Ha minden a Media
Playerben van, nincs más hátra, mint megnyomni a Másolás
gombot, és máris elkezdődik a zeneszámok
felírása a CD-re.
Gyakran van persze szükség arra is – például egy biztonsági mentés során –, hogy adatokat írjunk CD-re. Hasonlóképen indulunk, mint az előzőekben, azaz nyissuk meg a Windows Intézőt, és álljunk rá az „égetni” kívánt fájlra. A mappaműveletek között most a Másolás CD-re felirat jelenik meg. Ugyancsak célravezető, ha az Intézőben rákattintunk a választott állományra a jobb egérgombbal, amjd a Küldés menüre történő kattintás után a CD-írónk jelét választjuk. Most azonban még nem kezdődik el az égetés, a kijelölt fájlok ugyanis egy átmeneti tárolóba kerülnek, és további utasításokra várnak
Helyezzünk be ezután egy üres lemezt a
CD-íróba, és válasszuk az utoljára
megtekintett ablakban a Fálok CD-re írása
pontot. Megjelenik a CD-írás varázsló,
amely már egyértelmű ablakokon át vezet
bennünket a megírt CD-ig.
Mindez nagyon jól hangzik, azt azonban nem árt tudni,
hogy a Windows XP beépített CD-író
programja nem csodaszer, nem lehet például boot CD-t
készíteni vele. Ha valaki ilyenre vágyik,
netán folyamatosan szeretne jobbnál jobb CD-ket
írni, annak bizony be kell szereznie egy „igazi”
CD-író programot.